Az érzéseket nem lehet megállítani, határt húzni, hisz jönnek azok maguktól. Harag, öröm, bánat, boldogság, fájdalom, csalódás, szerelem, vidámság, elhagyatottság…. Rengeteg érzelem van, amikről tudjuk, hogy létezik, ennek ellenére nem lehet kiszámítani, hogy a minket ért események melyiket váltják ki belőlünk.
Nem tudni, hogy mitől alakul ki pl. egy barátság, melyik az a pont, amikor úgy érzed, hogy a barátoddá vált a másik, hogy egyáltalán mi kell ahhoz, hogy igazán jó barátok legyetek??! Nem tudni mikor, és miért kezdesz vonzódni a másik emberhez. Nem tudod miért alakul ki szimpátia, vagy unszimpátia a másik iránt, akár egyszeri találkozás után. Csak egyszerűen érzed, és nincs tovább, ennyi.
Érdekes dolgok ezek. Mármint az érzelmek. Sok érzést nem lehet hova tenni. Nincsen olyan, hogy fekete vagy fehér. Pedig mennyivel egyszerűbb lenne mindenki élete, ha mindig mindenki pontosan, és biztosan tudná, hogy mit szeretne, mit vár az élettől, mit vár a kapcsolataitól, saját magától. De ez nem így működik.
Néha úgy érzem, hogy saját magamat sem ismerem eléggé. Nem tudom néha még magamat sem hova sorolni.
PL: Aki felszínesen ismer, úgy gondolja, hogy közvetlen vagyok, és vidám, de arra már rájöttem, hogy az évek során korántsem így van. Zárkózottabb vagyok mint régen….! Igen, lehet furcsa ezt olvasni sok olyan ismerősömnek is, akik jó pár éve kapcsolatban vannak velem. Sok dolog van, amiről csak tényleg olyan emberekkel tudok beszélni, akikben megbízom, közel érzem magam hozzájuk, és érzem, hogy értik nagyjából miről beszélek. Nagyon nehéz szavakba öntenem sokszor, ami nyomaszt, vagy amitől félek. Pedig vannak dolgok, amik aggasztanak, amiktől tartok… De néha inkább felveszek egy álarcot, és nem akarom, hogy kiismerjenek. Mert így könnyebb…, nem kell felvállalnom, hogy baromira érzékeny vagyok, és nagyon tudnak fájni dolgok, amiket saját magam követek el, vagy mások.Fura egy teremtés az ember, az biztos!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.