Változás...

Érdekes, az ember mindig megérzi.

A változást.

Amikor valami már nem olyan, és nem úgy. Először kétségbeesetten (vagy csak meglepetten, érthetetlenül) keressük a miért-et. Mert nem értjük. Ki tudja, egyáltalán miért is akarjuk érteni. Lehet, hogy nem kell.
Sok dolog van, amit csak el kell fogadni. Úgy, ahogyan jött.
Visszatekint az ember..volt-e más, mint eddig, volt-e fontos, sorsdöntő?
Többnyire nincs ilyen, csak néha. Mert leginkább csak a napok vannak, a mindennapok. Bennük pedig az egyszerűség, s bár ott bújik a lehetőség, mindenben, százból, kábé kilencvenszer elhalasszuk.
Változik a világ. Változnak az emberek, a barátaink. Semmi sem marad ugyanolyan, soha. Minden egyes nap elvesz valamit tőlünk, és még ha ad is, azon is többnyire csak veszítünk. Nehéz értékelni a dolgokat, leginkább csak utólag tesszük ezt, mert amikor benne vagyunk, nem látjuk úgy, ahogyan kéne. De nem biztos, hogy ez mindig baj.
A változás mindig jön. Sokszor úgy, hogy mi akarjuk, mi szeretnénk, mert érezzük belül a késztetést. Így zárunk le egy egész világot, a múltat, önmagunk egy darabkáját. Ám ugyanakkor megnyílik egy új világ, egy új lélekdarab.

Én kész vagyok, várakozással teli, elfogadásra képes.

Az ember mindig önmagában hisz a legjobban, vagy legkevésbé.