(Most csak így megy. Ne kérdezd, miért...)
--- Utak és fák. Suhanás. Ismert, és ismeretlen terep, megannyi megragadott, vagy megfoghatatlan pillanat...
--- Temető. Meleg és kemény a föld, ahogyan sírra helyezem a kezem. Ott a mélységben ő van, és mégsem. Érzem a rezdülést. Egyszer hozzám tartozott, s én hozzá. Elment, ám kötelékünk örök.
---Játék. A szerencse hajszálon múlik? Vagy mégsem? Hiszed, hogy néha égből jön a segítség?
---Víz, és csobbanás. Napsütés. Hallgatsz, és hallgatok. A világunk néha magába süpped, csak a tekintetek árulkodnak. Vagy az sem. Különös érzet ez. Varázslatos, és nagyon súlyos.
---Fura. Néha sírnék, mikor nevetni kéne, s nevetek, amikor sírni illenék.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.