De megint a kereszteződésnél ülök, és már kedven sincs megmozdulni... csak ülök, nézem ahogy állnak felettem és ide-oda integetnek, hogy erre menjek, arra menjek. Kiabálnak, csalogatnak... Ki-ki a maga módszerei szerint, saját képességei szerint.
Nem akarok elindulni semerre. Itt akarok maradni, nézni akarom az eget, és felejteni akarok.
Sok, sok felejteni valóm akad...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.