A MEGGYŐZŐDÉS

Az élet legfőbb boldogsága az a meggyőződés,
hogy szeret bennünket valaki, hogy magunkért,
jobban mondva magunk ellenére szeret.

Az igazán fontos dolgok belül vannak

Az igazán fontos dolgok belül vannak. Ezeket szemmel nem, csak szívvel láthatod. Az idő is ilyen. Nincs abszolút idő. Mindenkinek más és más. 200 felett egy másodperc életet és halált választ el. Másnak órák is csak semmitevéssel telnek el. Ha várod a párodat minden másodperc örökkévalóságnak tűnik, de ha együtt vagytok, észre sem veszed ha elszállt egy egész nap.
És nem biztos, hogy mindig az örökkévalóság számít. Néha egy tündér elsuhan előtted a tengerpart homokjában. Csak egy kicsit megérint a szele. Csak a következő hullámig látható a pici-lábanyoma. De hidd el azt a pillanatot érdemes kivárni! Értelmet ad az addigi várakozásodnak és erőt és hitet ad a jövöre! És akkor már mindegy, hogy másnapra látszik-e a homokban a lábnyoma vagy sem. A szívedben örökké megmarad! Onnan már a legnagyobb hurrikán sem tudja elmosni.
Az ember sokszor érzi semminek magát. Ehhez még a tengerhez sem kell elmenni. De ha valaki szívébe egy apró lábnyomot tud hagyni, akkor már megérte az egész élete.

Az ember életében...

 

 

Az ember életében rengeteg dologért kell megküzdenie.

De vajon azért küzdünk, hogy egy törékeny percig megkaphassuk,
amire vágytunk, vagy magában a küzdésben leljük-e örömünk?
A legtipikusabb példa erre a szerelem.
Ez a harctér csupa lemondásból áll, az ellentmondások
egymást eltűrővé tételéből, kompromisszumokból.
Talán pontosan ez az.
Ez az, ami értelmet, szépséget és tartalmat ad a kapcsolatnak.
A másikért tesszük?
Hisz ha szeret, akkor úgy, ahogy van.
Mégis, az a kis elégedett mosoly a szája sarkában
megéri azt az utat, ami hozzá vezet???

"Most akkor hogy is van ez?" - Milyen dolgokat kell megtennem hogy boldog lehessek???

Annyi gondolat van a fejemben és mégsem tudom összerakni hogy értelmes egymást követő mondatok legyenek... :( Folyton eddigi életem kis darabkái járnak a fejemben. Mi más? Hisz mindig ez van......Mi az amit rosszul csináltam, mi az amit jól. Hogy is követték az események egymást.....(néha lassan néha száguldva).Van sok olyan dolog amit hirtelen jónak tartottam majd eltelt egy kis idő és már nem is volt az.... van sok amit rossznak hittem és a legjobb napokat hozták el....... Mi itt a nagy kérdés megint: "Most akkor hogy is van ez?"

Eddig mindig volt előttem egy "mintakép" hogy is szeretném élni az életem. Milyen dolgokat kell megtennem hogy boldog lehessek, és lehessenek azok is akik mellettem vannak. Aztán egyik napról a másikra összetört minden mert volt valaki akivel nem  az én elgondolásaim szerint alakult  úgy az élet. Fájt.....majd hirtelen más dolgok lettek fontosak. Mikor úgy gondolod teszel az egész világra mert negatív érzelem ért, és nem foglalkozol semmivel....akkor tényleg eljön az a bizonyos "boldogságpillangó" aki nem tudná.... A boldogság olyan pillangó, melyet ha kergetünk, soha nem érhetünk el, de ha leülünk csendben, leereszkedik ránk.
Tényleg így lehet....mert úgy érzem olyan dolgokat kaptam mostanában amit előtte SOHA.
Ezek azok a dolgok amik benne vannak egy másik emberben és csakis önzetlen tudja nekünk odaadni és csak is azért mert szerinte: "Megérdemeljük!" (Őszinte szeretet szívből)
De mitől lát minket máshogy két ember? Mert megvannak a saját elveik, felfogásuk az életről?
De várjunk csak....hisz ugyan azt a személyt nézik.....miért van  hogy amíg valaki nem becsüli  addig a másiknak kincs? Szerintem ez nem a már előbb említett különböző elvektől vagy más felfogástól van..... Hogy mitől? Nem is tudom.....
Talán hogy nem értékeljük a másikat, és azt amit értünk tett, tesz. Mert bizony ha nem egyenlő a képzeletbeli mérleg SOHA nem lesz egyensúly!
Na és igen itt jut eszembe...ha valaki állítása szerint nagyon szereti a másikat akkor miért kell meggondolni hogy tényleg vele akarja-e élni az életét? Miért kellenek évek egy összeköltözéshez? NA ezt mondja meg nekem valaki.

A nap végén ..........

Az első dolog, amit ez életben megtanulunk,
és a vicc az, hogy mire felnövünk,
megnő a szókincsünk, és tudnánk beszélni,
mégis egyre nehezebb kitalálni,
hogy mit mondjunk, vagy hogy miként kérjük azt,
amire tényleg szükségünk van.
A nap végén akadnak olyan dolgok,
amikről nem lehet nem beszélni.
Akadnak dolgok, amiket nem akarunk meghallani,
és akadnak olyanok is, amiket azért mondunk ki,
mert nem akarunk többé hallgatni.
Akadnak dolgok, amik többet érnek a szavaknál,
ezek a tetteink.
Akad olyan is, amit azért mondunk,
mert nem mondhatunk mást.
Bizonyos dolgokat magunkban tartunk, és nem túl gyakran,
de néha-néha a dolgok önmagukért beszélnek.

Hullanak a szavak..a betűk

  Leült,betakarózott, majd olvasni kezdett.
Én a másik szobából figyeltem titokban – azt hihette,
már régen alszom -, de persze mindent láttam:                    
ahogy ott ült a szoba közepén ölében a könyvvel,
Láttam azt is, amikor bizonytalan lett
a keze, és a könyvből maguktól elkezdtek hullani
a szavak, először az igék, aztán a főnevek, melléknevek,
majd szép sorban az összes többi szófaj, ott hevertek
össze-vissza keveredve mind a földön, és nem volt,
aki rendbe rakja őket, csak a névelők maradtak,
de akkor engem hívott, szólt, hogy lapozzak helyette,
pedig nem is maradt abban a könyvben semmi,
amit felolvashattam volna neki aznap éjszaka.

Én három személy vagyok

Én három személy vagyok, attól függően, hogy épp kivel vagyok. Az Ártatlan Kislány, aki csodálattal bámulja a férfit, és úgy tesz, mintha lenyűgöznék hetvenkedő történetei a hatalomról és a dicsőségről. A Végzet Asszonya, aki azonnal lecsap azokra, akik bizonytalanok, átveszi felettük az irányítást, és kielégíti a vágyaikat, hiszen nekik már semmi mással nem kell törődniük. Végül pedig a Megértő Anya, aki gondját viseli mindazoknak, akik vigaszra és törődésre szorulnak, úgy tesz, mintha megértené őket, de a panaszok egyik fülén be – a másikon ki.

Maga melyiket szeretné megismerni?

Soha senki

Soha senki sem számít arra, hogy kirántják a lába alól a szőnyeget; az életünket megváltoztató események általában nem jelentik be önmagukat. Az ösztönök és az intuíciók segíthetnek, küldhetnek néhány figyelmeztető jelet, de még ezek sem tudnak felkészíteni arra, hogy gyökértelennek fogod érezni magad, amikor a sors a feje tetejére állítja a világodat. Ilyenkor düh, zavar, szomorúság és frusztráció keveredik össze az emberben - valahogy úgy, mint a fehér szemcsék a hógömb belsejében. Évekig eltart, hogy leülepedjen az érzelmi por, de te eközben sem állsz le, mindent elkövetsz annak érdekében, hogy keresztülláss a viharon.

Azt mondják....

Azt mondják, ha egy fontos esemény egyszer megérinti a lelkünket, akkor virtuálisan lehetetlen úgy folytatnunk utunkat, ahogyan korábban tettük...

Te nem lehetsz máshol....

Jajj... de te nem lehetsz máshol, hiszen nélküled egészen elvesznék. Kinek szólnék egy olyan bizonyos holnapon, amikor épp nem vagyok elég erős, vagy elég bátor? És kitől kérnék tanácsot, amikor nem tudnám, hogy merre tovább?