A legtöbben már gyermekkorunkban megtanultuk, hogyan bocsássunk meg, és hogyan fogadjuk el mások bocsánatát. Az persze már más kérdés, mennyire gondoltuk komolyan, de az alapfogalommal azért tisztába kerültünk. Mindenki követ el hibákat, sőt, néha kifejezetten ostobán viselkedünk. Ilyenkor jól eső érzés, ha tudjuk, hogy mások megbocsátanak nekünk.
De mi a helyzet az önmagunknak történő megbocsátással?
Az önmagunknak való megbocsátás azt jelenti, hogy nem húzogatunk strigulákat. Biztosan te is ismersz olyan embereket, akik precízen számon tartják, mikor milyen bűnt követtek el, és mikor nem feleltek meg az elvárásoknak. Előfordulhat, hogy bár másokkal kapcsolatban nem húzogatunk strigulákat (sőt, talán túlságosan is elnézőek vagyunk), saját magunkat szigorú ellenőrzés alatt tartjuk. Minden botlást és állítólagos jellemhibát felrovunk magunknak, hogy aztán újra meg újra számba vegyük őket. A múltbeli vétkekből és negatív eseményekből szép kis történetet kerekítünk. Mit árul el rólad, hogy elhagyott a kedvesed, hogy elpusztult a kutyád, vagy elromlott az autód? Sokan vagyunk, akik így írogatjuk be magunknak a fekete pontokat. Aztán a végeredmény alapján eldöntjük, mit érdemlünk. Vajon érdemesek vagyunk-e a szeretetre, a gazdagságra, vagy bármi másra, mi egy kicsivel is jobb annál, mint ami most van? Meghozzuk ítéletünket, ami ezt követően mélyen beágyazódik a tudatunkba.
Nem számít, milyen ok vagy múltbéli negatív esemény áll a háttérben, fejlődésed szempontjából nagyon fontos, hogy meg tudj bocsátani magadnak, és túllépj a dühön meg a sértődöttségen. Nem csak azért kell megbocsátani, hogy szebb legyen az életed – az egészséged is múlhat rajta. Számos tanulmány árulkodik arról, hogy a stressz és a harag is felelős az olyan betegségek kialakulásáért, vagy súlyosbodásáért, mint a rák, a szív- és érrendszeri problémák, vagy az autoimmun betegségek. Ha tehát a sértődöttség folyamatosan jelen van az életedben, ideje megbocsátanod magadnak!
| Sokan szenvednek attól, hogy egy belső, kritikus hang minden cselekedetüket kommentálja és értékeli. A megbocsátás nem azt jelenti, hogy sosem csalódsz önmagadban. Ám ilyenkor nem szabad hagynod, hogy a dühöd gyűlöletté fajuljon. Semmi sem üthet nagyobb sebeket rajtad, mint önmagad kritizálása. |
Nagyon sok ember él abban a hitben, hogy muszáj tökéletesnek lenniük. Holott, akarva-akaratlanul mindenki követ el olyan dolgokat, amelyekkel fájdalmat okoz másoknak. Talán nem szándékosan tesszük, de ez nem vigasztal senkit. Ez az a pillanat, amikor érdemes megállnunk, és megbocsátanunk magunknak. Vannak, akik úgy vélik, ha megbocsátunk magunknak, nem teszünk mást, mint elmenekülünk a büntetésképpen ránk rótt fájdalom és düh elől. Ez utóbbiak ráadásul kellőképpen felvérteznek bennünket az újabb csalódások ellen.
De honnan tudhatod, hogy tényleg sikerült megbocsátani magadnak?
Onnan, hogy az esemény felidézése már semmiféle érzelmet nem vált ki belőled, nem gurulsz dühbe, vagy nem szomorkodsz, ha eszedbe jut. Az érzelmek elengedése kulcsfontosságú, mert ezek teszik kézzel foghatóvá az eseményeket. Ha sikerül elengednünk érzelmeinket, a haragtól és a sértődöttségtől sem kell többé tartanunk. A megbocsátás olyan érzelmi megújulást tesz lehetővé, aminek köszönhetően bölcsebbé válunk, és nem cipeljük tovább a negatív érzéseket. Bármilyen rossznak is tűnik a múlt, nem több annál, mint ami: múlt. Csak akkora erővel bír, amekkorával felruházzuk, és ez már a mi döntésünk. Amikor hibázunk, az olyan, mintha hirtelen lelépnénk a fűre. Tudjuk, hogy rossz irányba haladunk, és eltértünk az eredeti célunktól. Ám ahelyett, hogy azon rágódnánk, mekkora hibát követtünk el, tegyünk lépéseket a helyes irányba, amíg visszatalálunk az ösvényre.
A múltbeli vétkek megbocsátása
Nemcsak magunknak kell megbocsátanunk, hanem másoknak is. Kézenfekvő, hogy azt hisszük, ez csak az elkövetőnek kedvez, holott valójában pont fordítva van. A megbocsátás erőteljes gyógyító hatással rendelkezik, még akkor is, ha az elkövető már régen eltűnt az életünkből. Ugyanúgy, mint az önmagunknak való megbocsátás esetében, itt is az a lényeg, hogy objektíven szemléljük a körülményeket, és el tudjuk engedni a hozzájuk kapcsolódó érzelmeket, mert az érzelmek okozzák a mentális gyötrődést, és az érzelmek felelősek a hasonló helyzetek kialakulásáért. A megbocsátás kiragad minket a múltból, és lehetővé teszi, hogy a jelen és a jövő jobbá tételén munkálkodjunk. Tulajdonképpen visszaadja az életünket.
Vannak, akik kissé fennakadnak a megbocsátás kérdésén. De mi van, ha az illető vérig sértett engem? Béküljek ki vele? – kérdezik most sokan. Szó sincs róla. A megbocsátás rólad szól, nem a másik emberről. Neked kell elengedned a saját érzéseidet, hogy tovább tudj lépni, ez pedig nem jelent egyet a kibéküléssel. Nem számít, tudja-e az elkövető, hogy megbocsátottál neki. Csak az számít, hogy sikerült megemésztened a nézeteltérést, és nem akarod, hogy továbbra is ez az élmény uralja az életedet. Súlyos bűnök esetében évekbe is telhet, mire valaki eljut a felszabadító hatású, teljes megbocsátásig. Lehet, hogy azt hiszed, sikerült végleg megbocsátanod az illetőnek, vagy sikerült elengedned a szóban forgó eseményt, de közben időről időre újra felszínre bukkannak benned a negatív érzések. Az érzelmektől való megszabadulás egy folyamat, ezért ne kedvetlenítsen el, ha kissé elhúzódik. Idő és elszántság kell ahhoz, hogy végleg kitöröld az emlékezetedből az esetet.
Senkit nem lehet megbocsátásra kényszeríteni, de arra sem, hogy ne bocsásson meg
A szívből jövő megbocsátás látszólag csodaszámba menő változásokat hoz az életünkbe. Míg korábban szenvedtünk, rágódtunk és lázasan spekuláltunk, most újjászületve, szabadon és lelkesen élhetjük tovább az életünket. Visszavettük az irányítást, és magunkra vállaltuk a felelősséget. Bár furcsának tűnhet, hogy egy másik ember tettéért mi vállaljuk a felelősséget, így legalább nem várjuk el tőle, hogy ő tegye meg az első lépést. Hányszor kaptad fel a vizet azon, hogy valaki nem tette meg, amire kérted? Egyre gyűlik benned a feszültség, ám a neheztelés könnyen gyűlöletbe fordulhat.
Ha régi és mély sebet hurcolsz magaddal a múltból, lehet, hogy nehezen tudod csak elengedni. Vannak, akik képtelenek megérteni, miért ragaszkodik valaki a fájdalmas emlékekhez, holott a mély sebek könnyen az énünk részévé válhatnak, így egyfajta biztonságérzetet nyújtanak. A fájdalom elengedése azonban nemcsak az érzelmektől szabadít meg, hanem az életünk is fejlődésnek indul, hiszen több hely marad a pozitív élményeknek. Bár a múltbeli események időnként fájdalmasak, el kell jutnunk arra a pontra, ahonnan már negatív érzelmi kötődés nélkül tudunk visszagondolni rájuk. A múltba kapaszkodás biztonságérzetet ad, mert ismerős helyzetet teremt. Néha azért ragaszkodunk a múlthoz, mert félünk a változástól, és nem vagyunk biztosak abban, hogy meg tudnánk változni. Valójában csak az elengedés folyamatát tudjuk kontrollálni, a múltunkon valójában már nem tudunk változtatni.
A múlt elengedése nem azt jelenti, hogy elfeledjük, vagy szőnyeg alá söpörjük a történteket. A megrázó eseményeknek is szerepük van abban, hogy olyanok lettünk, amilyenek most vagyunk. A múltbeli történések abból a szempontból fontosak, mennyire engedünk teret nekik a jelen befolyásolásában. Fontos megértened, hogy csak a helyzet értékelésébe lehet beleszólásod, és sokszor már egy egyszerű nézőpontváltás is elég ahhoz, hogy minden a helyére kerüljön.
