Klaudia

Klaudia

2011. jún. 12.

Megbocsátani fontos!

A megbocsátás azt jelenti, hogy nem akarunk megtorlást egy múltban elszenvedett igazságtalanságért, és elengedjük a szóban forgó dolog miatt érzett sértettségünket. A hosszasan dédelgetett harag és neheztelés ugyanis fizikailag és érzelmileg is kimeríti az embert, ezért fontos, hogy meg tudjunk bocsátani másoknak és saját magunknak egyaránt.

A legtöbben már gyermekkorunkban megtanultuk, hogyan bocsássunk meg, és hogyan fogadjuk el mások bocsánatát. Az persze már más kérdés, mennyire gondoltuk komolyan, de az alapfogalommal azért tisztába kerültünk. Mindenki követ el hibákat, sőt, néha kifejezetten ostobán viselkedünk. Ilyenkor jól eső érzés, ha tudjuk, hogy mások megbocsátanak nekünk.

De mi a helyzet az önmagunknak történő megbocsátással?


Az önmagunknak való megbocsátás azt jelenti, hogy nem húzogatunk strigulákat. Biztosan te is ismersz olyan embereket, akik precízen számon tartják, mikor milyen bűnt követtek el, és mikor nem feleltek meg az elvárásoknak. Előfordulhat, hogy bár másokkal kapcsolatban nem húzogatunk strigulákat (sőt, talán túlságosan is elnézőek vagyunk), saját magunkat szigorú ellenőrzés alatt tartjuk. Minden botlást és állítólagos jellemhibát felrovunk magunknak, hogy aztán újra meg újra számba vegyük őket. A múltbeli vétkekből és negatív eseményekből szép kis történetet kerekítünk. Mit árul el rólad, hogy elhagyott a kedvesed, hogy elpusztult a kutyád, vagy elromlott az autód? Sokan vagyunk, akik így írogatjuk be magunknak a fekete pontokat. Aztán a végeredmény alapján eldöntjük, mit érdemlünk. Vajon érdemesek vagyunk-e a szeretetre, a gazdagságra, vagy bármi másra, mi egy kicsivel is jobb annál, mint ami most van? Meghozzuk ítéletünket, ami ezt követően mélyen beágyazódik a tudatunkba.

Nem számít, milyen ok vagy múltbéli negatív esemény áll a háttérben, fejlődésed szempontjából nagyon fontos, hogy meg tudj bocsátani magadnak, és túllépj a dühön meg a sértődöttségen. Nem csak azért kell megbocsátani, hogy szebb legyen az életed – az egészséged is múlhat rajta. Számos tanulmány árulkodik arról, hogy a stressz és a harag is felelős az olyan betegségek kialakulásáért, vagy súlyosbodásáért, mint a rák, a szív- és érrendszeri problémák, vagy az autoimmun betegségek. Ha tehát a sértődöttség folyamatosan jelen van az életedben, ideje megbocsátanod magadnak!


Sokan szenvednek attól, hogy egy belső, kritikus hang minden cselekedetüket kommentálja és értékeli. A megbocsátás nem azt jelenti, hogy sosem csalódsz önmagadban. Ám ilyenkor nem szabad hagynod, hogy a dühöd gyűlöletté fajuljon. Semmi sem üthet nagyobb sebeket rajtad, mint önmagad kritizálása.


Nagyon sok ember él abban a hitben, hogy muszáj tökéletesnek lenniük. Holott, akarva-akaratlanul mindenki követ el olyan dolgokat, amelyekkel fájdalmat okoz másoknak. Talán nem szándékosan tesszük, de ez nem vigasztal senkit. Ez az a pillanat, amikor érdemes megállnunk, és megbocsátanunk magunknak. Vannak, akik úgy vélik, ha megbocsátunk magunknak, nem teszünk mást, mint elmenekülünk a büntetésképpen ránk rótt fájdalom és düh elől. Ez utóbbiak ráadásul kellőképpen felvérteznek bennünket az újabb csalódások ellen.

De honnan tudhatod, hogy tényleg sikerült megbocsátani magadnak?
Onnan, hogy az esemény felidézése már semmiféle érzelmet nem vált ki belőled, nem gurulsz dühbe, vagy nem szomorkodsz, ha eszedbe jut. Az érzelmek elengedése kulcsfontosságú, mert ezek teszik kézzel foghatóvá az eseményeket. Ha sikerül elengednünk érzelmeinket, a haragtól és a sértődöttségtől sem kell többé tartanunk. A megbocsátás olyan érzelmi megújulást tesz lehetővé, aminek köszönhetően bölcsebbé válunk, és nem cipeljük tovább a negatív érzéseket. Bármilyen rossznak is tűnik a múlt, nem több annál, mint ami: múlt. Csak akkora erővel bír, amekkorával felruházzuk, és ez már a mi döntésünk. Amikor hibázunk, az olyan, mintha hirtelen lelépnénk a fűre. Tudjuk, hogy rossz irányba haladunk, és eltértünk az eredeti célunktól. Ám ahelyett, hogy azon rágódnánk, mekkora hibát követtünk el, tegyünk lépéseket a helyes irányba, amíg visszatalálunk az ösvényre.


A múltbeli vétkek megbocsátása


Nemcsak magunknak kell megbocsátanunk, hanem másoknak is. Kézenfekvő, hogy azt hisszük, ez csak az elkövetőnek kedvez, holott valójában pont fordítva van. A megbocsátás erőteljes gyógyító hatással rendelkezik, még akkor is, ha az elkövető már régen eltűnt az életünkből. Ugyanúgy, mint az önmagunknak való megbocsátás esetében, itt is az a lényeg, hogy objektíven szemléljük a körülményeket, és el tudjuk engedni a hozzájuk kapcsolódó érzelmeket, mert az érzelmek okozzák a mentális gyötrődést, és az érzelmek felelősek a hasonló helyzetek kialakulásáért. A megbocsátás kiragad minket a múltból, és lehetővé teszi, hogy a jelen és a jövő jobbá tételén munkálkodjunk. Tulajdonképpen visszaadja az életünket.

Vannak, akik kissé fennakadnak a megbocsátás kérdésén. De mi van, ha az illető vérig sértett engem? Béküljek ki vele? – kérdezik most sokan. Szó sincs róla. A megbocsátás rólad szól, nem a másik emberről. Neked kell elengedned a saját érzéseidet, hogy tovább tudj lépni, ez pedig nem jelent egyet a kibéküléssel. Nem számít, tudja-e az elkövető, hogy megbocsátottál neki. Csak az számít, hogy sikerült megemésztened a nézeteltérést, és nem akarod, hogy továbbra is ez az élmény uralja az életedet. Súlyos bűnök esetében évekbe is telhet, mire valaki eljut a felszabadító hatású, teljes megbocsátásig. Lehet, hogy azt hiszed, sikerült végleg megbocsátanod az illetőnek, vagy sikerült elengedned a szóban forgó eseményt, de közben időről időre újra felszínre bukkannak benned a negatív érzések. Az érzelmektől való megszabadulás egy folyamat, ezért ne kedvetlenítsen el, ha kissé elhúzódik. Idő és elszántság kell ahhoz, hogy végleg kitöröld az emlékezetedből az esetet.


Senkit nem lehet megbocsátásra kényszeríteni, de arra sem, hogy ne bocsásson meg


A szívből jövő megbocsátás látszólag csodaszámba menő változásokat hoz az életünkbe. Míg korábban szenvedtünk, rágódtunk és lázasan spekuláltunk, most újjászületve, szabadon és lelkesen élhetjük tovább az életünket. Visszavettük az irányítást, és magunkra vállaltuk a felelősséget. Bár furcsának tűnhet, hogy egy másik ember tettéért mi vállaljuk a felelősséget, így legalább nem várjuk el tőle, hogy ő tegye meg az első lépést. Hányszor kaptad fel a vizet azon, hogy valaki nem tette meg, amire kérted? Egyre gyűlik benned a feszültség, ám a neheztelés könnyen gyűlöletbe fordulhat.

Ha régi és mély sebet hurcolsz magaddal a múltból, lehet, hogy nehezen tudod csak elengedni. Vannak, akik képtelenek megérteni, miért ragaszkodik valaki a fájdalmas emlékekhez, holott a mély sebek könnyen az énünk részévé válhatnak, így egyfajta biztonságérzetet nyújtanak. A fájdalom elengedése azonban nemcsak az érzelmektől szabadít meg, hanem az életünk is fejlődésnek indul, hiszen több hely marad a pozitív élményeknek. Bár a múltbeli események időnként fájdalmasak, el kell jutnunk arra a pontra, ahonnan már negatív érzelmi kötődés nélkül tudunk visszagondolni rájuk. A múltba kapaszkodás biztonságérzetet ad, mert ismerős helyzetet teremt. Néha azért ragaszkodunk a múlthoz, mert félünk a változástól, és nem vagyunk biztosak abban, hogy meg tudnánk változni. Valójában csak az elengedés folyamatát tudjuk kontrollálni, a múltunkon valójában már nem tudunk változtatni.

A múlt elengedése nem azt jelenti, hogy elfeledjük, vagy szőnyeg alá söpörjük a történteket. A megrázó eseményeknek is szerepük van abban, hogy olyanok lettünk, amilyenek most vagyunk. A múltbeli történések abból a szempontból fontosak, mennyire engedünk teret nekik a jelen befolyásolásában. Fontos megértened, hogy csak a helyzet értékelésébe lehet beleszólásod, és sokszor már egy egyszerű nézőpontváltás is elég ahhoz, hogy minden a helyére kerüljön.

Megjavítani???


Tudom, hogy úgy belenőhetek abba, aki valójában vagyok vagy lehetek, mint ahogy egy növény belenő abba a lénybe, akivé akkor válik, ha egy jó kertész neveli, aki érti a növényt. A növényt sem lehet megjavítani. Meg lehet adni a számára azt, amire szüksége van. Lehet, hogy több napsugárra van szüksége, lehet, hogy egyszerűen csak szeretni kell. Ha bajban lennék, akkor lehet, hogy nekem is csak egy olyan emberre lenne szükségem, aki szeretne. Ha megtalálnám, akkor sokkal jobban érezném magam, mint akkor, ha olyasvalakivel találkoznék, aki meg akar javítani. Aki meg akar javítani, az nem szeret. Ez biztos.

KIs kamra...

Minden embernek joga van ahhoz, hogy lelkében egy kis kamrát megtartson önmagának. Ez csak az övé. Ennek az ajtaját nem kell kinyitni.

Mi van bennem?


"Kértél. Megkaptál. Megnézted: mi van bennem. - Mi már nem játszunk? ... - Vallj színt! rivallják. - Szivárvány... suttogom. ... A szerelem lerombol és felépít. Kisebbre, szebbre."

Mi a .szerelem??

.


A vágy és az érzelmek keveredése. Természetesen nem mindenki tudja megkülönböztetni, és nem mellettük állva jelentem ki, hogy nem csoda..,hát nem csoda.
De valótlan dolgokat is kimondat velünk ez a ’fránya’ érzés. Csak téged szeretlek,örökre együtt.. ÖRÖKRE?Nem is az,hogy túl nagy kijelentés, és ijesztő egy életre való fiatalnak, ki nem sok mindent élt át..,de hazugság. Nem a szerelmének a szilárdságát kérdőjelezem meg, nem is merném. De az élet törékeny és egy pillanat töredéke alatt elmúlik. Betarthatatlan ez a kifejezés, „örökké”.Ne ígérjünk olyat, amit több min valószínű, hogy nem tarthatunk meg.


Különben is, a gyerekszerelmek egy pillanat alatt előtörnek, megrendíthetetlennek érezzük és egyszer csak fuss.. már más szempárt nézünk,és csókoljuk erősebben, fokozottabb mámorral.


A „nagyok” azt mondják, hogy elmúlik, ne higgyünk még benne,fiatalok vagyunk,éljük ki magunkat,és mi mintha szemellenzőt viselnénk,törtetünk harcolunk ,azért az adott pillanatnyi személyértés az érzésért. Azt hisszük,hogy megváltjuk a világot,hogy megrendíthetetlen érzelmeket táplálunk a másik iránt. De ez mese habbal.A kártyavár egy kisebb vihartól összedől.De nem kell megijedni,építünk újat,szebbet,erősebbet.

                                           Bízzunk…talán egyszer, tényleg lerombolhatatlan lelki várat építünk ki a választottunkkal, de még azután is megvannak a buktatók, mellyel csak az igaz erős szerelem tud megbirkózni.

Rainer Maria Rilke – A csend


Hallod-e, kedves, kezem fölemeltem -
hallod-e: zúg...
Ugye, a magányost, bármije rebben,
figyelik a dolgok: hogy mire jut?
Hallod-e, kedves, lehunyom a pillám,
zaj ez is, mire megközelít.
Hallod-e, kedves, újra kinyitnám...
...de mért nem vagy itt?

Moccanok épp csak - a selymes csendben
ott van a lenyomata; örökre látszik
a legparányibb indulat is, kitörölhetetlen,
a messzeség feszülő függönyén.
Ahogy én lélekzem, kelnek-tűnnek
a csillagok.
Ajkamra illatok itala árad,
és távol angyalok karának
csuklói derengenek felém.
De akire gondolok:
Téged nem látlak.

Elengedés..........

 
Éjszaka van...
Egy mécses lángja fénylik aranylón a monitor mellett...
A számítógép tompa zúgását elnyomja az andalító lágy zene, amit lehetetlenség megunni, olyan szép...
Álmos vagyok...
Mégis ujjaimat csalogatóan hívogatják a billentyűk...
...Vagy ezek a szívbillentyűim, amik az érzelmeim tengerében pulzálnak, és belső hangokat hallatva győzködnek, hogy "vessem papírra", ami bennem van?
Ki tudja?! Nem is lényeges. Írok, mert ez jön belülről...

Sokszor felmerül a téma: Az "elengedés" kérdése. Sokat beszélünk róla, mégis talán kevesen értik, sőt inkább sokkal kevesebben érzik át, hogy ez mit is jelent.

Egészen néhány héttel ezelőttig képtelen voltam bevallani magamnak egy érzést.
Nem azért, mert nem akartam, hanem mert valahogy tudat alatt próbáltam talán elnyomni magamban. Hogy miért? Bizonyára számos okom volt rá...de ezt inkább a tudatalattim tudná megmondani ;)... Tudatos énem mindössze furcsa reakciókat észlelt, amiket nem tudott hová tenni. Mivel azonban tudatosságról papolok, és minden igyekezetemmel azon vagyok, hogy ne bort igyak és vizet prédikáljak, ezért természetesen figyeltem magam: Figyeltem az érzéseimet, figyeltem mi "csorog át" rajtam, és figyeltem mit hogy élek meg... felrémlettek korábbi megtapasztalásaim a tudatalatti tagadás és elfojtás ellenére esetenként felszínre buggyanó érzelmeimmel kapcsolatban ...

Biztosan viccesen hangzik ez a tudatalatti dolog, de így utólag belegondolva, akkor valóban azt hittem, hogy maximálisan megélem az érzéseimet.
Tévedtem!
Önámítás, lebeszélés, és mindez jól, a határtalan és szívből jövő öszinte szeretet köpönyege alá mélyen elrejtve...

Viszont csodás dolog felismerni a valódi érzéseket, és csodás dolog elmerülni bennük... Fantasztikus érzés szembe nézni önmagammal és felvállalni saját magam előtt az érzelmeimet... és attól a perctől kezdve, hogy ez megtörtént, már képes vagyok elengedni az érzést... nem megszüntetni, nem ismét elfojtani... egyszerűen elengedni...

Elengedni, méghozzá azzal a biztosa tudattal, hogy ha itt az ideje, újra visszaszáll, ha pedig nem, én akkor is boldog vagyok, mert az érzélmeimmel együtt én is szárnyalok :)!

2011. jún. 7.

A tekintet

 
 
Mit árul el rólunk a tekintetünk? Sajnos nem mindig azt, amit magunk is szívesen elmondanánk. Ha olyan ember közelébe kerülünk, aki tud benne olvasni, akkor a tekintetünk lehet saját magunk árulója. Nem hiába szoktuk felruházni különböző tulajdonságokkal: árulkodó, átható, tiszta, vizenyős, sunyi, mély, huncut (ezt a szót nagyon szere...tem), őszinte…De hozzá kell tenni, hogy nem mindig öntudatlanul beszélünk általa. A tekintet az egyik leginkább meghatározó erejű testbeszéd. Bizonyíték van rá, hogy ha valaki néz minket, az felajz, és bizonyos agyi területeink működését jobban lefoglalja. Erre mondanám, hogy megmozgatja a fantáziám…
Mindenkinek megvannak a favoritjai: kék, zöld, barna, és ezeknek a különböző árnyalatai (olyan emberrel még nem találkoztam, aki a piros szemre bukott volna, de azon sem lepődnék meg)
 
Mit szeretne, aki a kékre vágyik? Vannak különböző elképzelések arra vonatkozóan, hogy a színek is kifejtenek ránk valamiféle hatást. Nem mindegy, hogy milyen környezetben vagyunk, hogy milyen színűre festjük a falainkat, hogy piros vagy fekete sportkocsit veszünk (bár ilyen gondjaim egyelőre nincsenek). A kék állítólag a nyugalom, és a békesség színe, tehát nyugtató hatása van, az egyik leggyógyítóbb szín: mérsékli a nyugtalanságot és a félelemérzetet. Máris szaladok a boltba kék festékért! Tisztaság, csendesség, hűvösség, harmónia, biztonság, nyugalom, feloldódás, a végtelenség érzését kelti. Pihenésre irányuló vágyat mutat. Kék: az ég színe, a víz színe, egy monokli színe :)
 
A zöld a tavasz, az újjászületés, a természet, és az általános regenerálódás színe. Tehát a zöld főként harmóniateremtő. A tiszta zöld szemszín a legritkább a világon, a lakosságnak mindössze 2%-a birtokolja a smaragd hatalmát (ha hihetünk a statisztikának). Nyugtató hatása abból fakad, hogy más színekkel ellentétben törés nélkül éri el a retinát, ezért kevésbé terheli meg a szemet. Ennek lehet köze ahhoz, hogy a kórházak, és várótermek falait olyan gusztustalan zöldre festik? Érdekes adat, hogy a londoni Blackfriars hídról kevesebb öngyilkos ugrott le, amióta egy nyugtalan árnyalatú zöldre festették. A Mária Valéria hídról pedig tudtommal egy sem :) Azért nem ellentmondásmentes: melegséget, aktivitást, dinamizmust, életerőt, bátorságot, nagy erőbedobást, vitális vágyakat, győzelemre irányuló akaratot jelez, és egyben konfliktusérzést, türelmetlenséget, agresszióra való hajlamot mutat. Zöld: a fű színe, a pénz színe, az éretlen gyümölcs színe, a zöld szemű szörny szemének a színe, és nem utolsó sorban a remény színe.
 
Barna. Aki különleges vonzalmat érez a barna iránt, az nagy fontosságot tulajdonít a kényelemnek, családnak és az otthonának. A létbiztonság, családi harmónia megteremtése foglalkoztatják (szép törekvések). A barna szín mély érzéseket, harmóniát, melegséget hordoz. A gondoskodás, megállapodás, a természet, és a föld egyik alapszíne. Barna: a fatörzs színe, a rozsda színe, a kakaó színe.
 
Tehát: ha akarjuk, ha nem, testünk beszél helyettünk. Már akkor is sokat elárul rólunk, ha éppen nem csinálunk semmit. Csak észre kell venni a jeleket, amik szinte üvöltenek. A szavak annyira nem is fontosak, csak elterelik a figyelmet a lényegről…:)

A kommunikáció

 
 
azt jelenti, hogy közösek vagyunk valamiben. Valamit jelezni akarunk a másik embernek. Használhatunk hozzá jeleket, pl. a nyelvet, vagy sokatmondóan a testünket.De ha nem akarunk nagyon tudományosak lenni, akkor a kommunikáció simán annyit jelent, hogy beszélgetünk valakivel. Lehet, hogy jót, lehet, hogy alig várjuk a vég...ét. Ennek megfelelően a beszélgetés mosolycserét vált ki, vagy öl. Igen, szó szerint, lealáz, megnémít, megsirat, felzaklatja a lelket. A kommunikáció, vagyis az általa használt egyik eszköz: a szó, veszélyes fegyver lehet! Amint a gondolatainkat ruhába öltöztetjük, és beszédszerveink segítségével kibocsátjuk az éterbe, cselekvést hajtunk végre. Aki hallgat minket, önkéntelenül a szó legjobb meghallásának irányába fordítja testét, azaz füleit, mozdul, cselekszik. Így válik interakcióvá, mondhatni tetté minden egyes szó, még egy á betű kimondása is. És aki á-t mond, válaszul kaphat b-t, ne lepődjön meg hát a felelősségén cselekedetének.
De nem jár jobban az sem, aki hallgat, még ha nem butaságból teszi is azt. A véleményednek adj hangot, ha nem akarod, hogy egy legyél a tucatból, persze nem muszáj a többség véleményét szajkóznod, mert akkor birka vagy…egy valaki a nyájból. Elég! Megállapíthatjuk, hogy sem kommunikálni, sem NEM kommunikálni nem könnyű! Létezik valamiféle titok? Mikor teszek jól, mikor nem kell este otthon forgolódnom az ágyamban, hogy bár ne szólaltam volna meg! Bizonyára segíteni fog néhány alapvető ismeret a beszélgetés akár művészetéről is, De az sem lesz baj, ha tudni fogja mire kell tudatosan figyelnie, hogy élvezze azt amit néha el is kerülünk, hogy ne fájjon tőle a fejünk.

Nosza, cseréljünk mosolyt!

A szavak ereje

A szavak ereje

  • Avagy, képesek vagyunk úgy üdvözölni valakit, hogy szívélyesen viszonozza?
  • Tudunk e úgy kérdezni, hogy örömmel válaszoljanak? /megnyílás/
  • Tudunk e tréfálkozni, hogy feszültséget oldjunk?
  • Tudunk e sértésre úgy reagálni, hogy nem adjuk vissza a sértést? /elhallgatás/
  • Tudunk e reményt adni? / késleltetés a nem előtt/
A közlés nyelvi struktúrákból, fogalmazási módokból és a mondanivaló sorrendi felépítéséből áll. A nyelv és a beszéd az érintkezés eszköze, ismeretek megszerzését és közvetítését segíti, valamint a gondolkodás leghatékonyabb eszköze.

A beszéd /szubjektív/ funkciói

  • referenciális (RE) Megismertető (kijelentő mondatok)
  • emotív (EM) Érzelmi (felkiáltó, óhajtó mondatok)
  • konatív (KO) Megértető (kijelentő, kérdő mondatok)
  • fatikus (FA) Kapcsolatteremtő (kérdő mondatok)
  • poétikai (PO) Esztétikai hatás a cél
  • metanyelvi (ME) Nyelvi megformálásra vonatkozó közlés

A beszéd elemei

  • Kifejezőkészség (nyelvismeret, neveltség, iskolázottság)
  • Hangsúlyozás ( fontos szavakat a mondat elejére )
  • Hangerő ( a befolyásolás hatékonyságát segíti )
  • Hanglejtés ( a magyar beszéd, ereszkedő ívű )

Beszédes stílus, stílusos beszéd

  • Hogyan kommunikálunk?
  • Milyen hatással van ez arra, ahogy mások beszélnek hozzánk?
  • A mi stílusunk mennyiben válasz a másik fél beszédmódjára?

Stílusfejlesztés

A jól megválasztott stílus képes átformálni kapcsolatainkat

A társalgás művészete a kölcsönös elfogadás művészete is. Ha beszélgetőpartnerünkre is kellő figyelmet fordítunk, és ezt viszont is megkapjuk, a kommunikáció célja már nem pusztán csak az, hogy elintézzük vele sürgős dolgainkat, hanem élményt is jelenthet.

A jó stílus titka

Ha például egy beszélgetés, nehezen indul, vagy döcög, megpróbálhatunk módosítani a hangerőnkön, beszédtempónkon, hangmagasságunkon, hogy ezzel próbáljunk beszélgetőpartnerünkkel közös ritmust felvenni.

A beszéd jellemzői és jelzésértékük

 
JellemzőPozitív esetbenNegatív esetben
gyors, magas hanghordozásaktivitás, impulzivitásidőzavar, felületesség
lassú, mély tónusú hanghordozásnyugalom, megfontoltság, fegyelmezettségnehézkesség, határozatlanság, szellemi renyheség
gyorsuló tempógátlás oldódás, kifejező képesség javulásbelső fékek lazulása, türelmetlenség
lassuló tempóóvatosság, szemlélődésgátlás, céltalanság
szabálytalanul hullámzó tempóbenyomásra törekvésingadozó érzelmi állapot, labilitás, befolyásolhatóság