Minden része ezt szolgálja....

...Nem tetszett neki. Egyáltalán nem. Valójában semmi baj nem volt vele, de mégis úgy érezte, nem illik a többi közé. Neki állt faragni, hogy igazítson rajta, de tudta jól, hogy a viasszal ez nem így megy. Mintha csak saját jelleméhez nyúlt volna...

Félresikerült művét a műhelyben gyújtotta hát meg világítás gyanánt, de észre csak később vette: Elrontott alkotása gyönyörű lángjával önmagát formálta széppé és természetessé. Később elolvadt, és elaludt. Ő maga pedig ráébredt, hogy lényegében mindegy, milyen formát készít, mert a gyertya igazi valósága a láng. Minden része ezt szolgálja....

Akár egy gyermek..

A megismerés, mint olyan, az apróságok csendes, nyugodt megfigyeléséből alakul ki. Az apróságok pedig egyszer egészként tárulnak majd eléd. Az összefüggések tisztává, a jelentések világossá, a rendeltetések pedig igazságossá válnak előtted.

Bármit megfigyelni pedig gyermekszemmel érdemes. Mert a megszokott dolgokban is csak úgy fedezheted fel a csodát, ha te magad is csodálkozó lényként tekintesz világodra.

Akár egy gyermek.

Kiszakadni önmagamból

Uralkodom. Elhatároztam. Nem hatalomvágyból, inkább felelősségből önmagam felé, mások felé. Lelkem alattvaló lesz önmaga előtt. Egy alattvaló odaadásával lenni másokért, másokban... De ÉN közbeszólok: Nem! Mért tenném, hiszen a más az más, én pedig ÉN vagyok

Sok-sok ilyen kudarcot kívánok Neked, kedves olvasó, hogy kinyílj, megerősödj, Tanulj mindebből! Hogy utat találj egy új, teljes Emberhez!

Szeretet

Szeretet. Szívesen megfogalmaznám mit is jelent, de ehhez több kell minthogy összefűzzem a szavakat. Teljes valójában kell megélni. Sőt, inkább föloldódni benne. Igen, azt hiszem ez a megfelelő kifejezés. A szeretetet engedni kell, hogy áramoljon, eggyé kössön másokkal, önmagaddal.

Az ember - bár azt gondolja - nem rendelkezik szeretettel. Az ember a képességgel rendelkezik, hogy érezze, és közvetítse azt saját személyén keresztül. Mindenki szeretete más és más, mert a személyisége szűrőjén sugárzik át, mint a fény a színes üvegen. Minél nyitottabb tehát valaki, annál egyetemesebb a szeretete. Személyisége nem szab határokat előítélettel, haraggal, önváddal, lelki gátakkal.

A szeretet kapcsán még szó kell hogy essen arról, mi az, hogy adni. Generációkba van belenevelve: adni fontosabb mint kapni. Ez pedig súlyos tévedés, mert a szeretet egyensúly. Egyensúly az "adok" és a "kapok" között. Ha nem tudsz mástól elfogadni, akkor adni sem tudsz igazán.

Amíg pedig nem tudunk önzetlenül és őszintén adni önmagunknak másnak sem fogunk tudni. Most lehet, hogy úgy érzed, ez önzés. Gondolj bele, mi lenne ha szíved nem pumpálna magába vért... Ahhoz hogy mást szeress, téged is át kell járjon a szeretet. A nincsből ugyanis nem lehet adni.

Törődj a szíveddel, és az törődni fog mások szívével, általad.

Vágy...

Mindig is irigyeltem bizonyos embereket… Eleinte azért, mert népszerűek voltak, gazdagok és szépek… mert látszólag mindenük megvolt… s mert boldognak tűntek… Aztán az idő haladtával, ráébredtem arra, hogy ezek abszolút értelembe véve nem valódi értékek, amelyek önmagukban nem sokat érnek. Csak egy hatalmas kirakós apró részei. Olyan részei, amelyek jellemzően nem önmagukért, hanem a másokban fenntartott látszatért vannak. Többé már nem vágytam utánuk. És eközben kezdtem ráeszmélni, hogy vágyaink és hiányosságaink szorosan meghatározzák azokat az értékeket, amelyeket éppen szem előtt tartunk. És az idő haladtával egyre több vágy uralt el, amelyek többnyire a belső hiányosságaimból fakadtak. Megdöbbenve csodáltam azokat, akik kiváló nyelvérzékkel rendelkeznek s akár több nyelven is beszélnek. Azokat, akik képesek magukat kellőszerűen fejleszteni, és kihozni lehetőleg a maximumot, időről időre. Azokat, akik gördülékenyen haladnak, és sikerül magukat felfedeztetni, kiemelni a sötétség zajából. Azokat, akik képesek a nagy pillanatokat felismerni és megragadni. Azokat, akik tudják hogyan fejezzék ki érthetően magukat. Azokat, akiknek lehetőségükben áll a legjobb körülmények között előrehaladni. Azokat, akikben a motiváció és az akarat egyesül, és nem nyugszik egy percig sem. Azokat, akik képesek egy dologban úgy elmélyedni, hogy abban mindenki másnál mélyebbre jussanak. Azokat, akik bonyodalmasnak tűnő problémáimat a banalitás módszereivel oldják meg. Irigylem és egyben csodálom őket. Vágyom rá, hogy ilyen lehessek. Vágyom rá, mert nem vagyok ilyen, és hiányosságként élem meg. És a vágyaim lefoglalják elmémet; mint egy örökös hajsza, amely sosem ér véget. És miközben a vágyaim hajszolom, elfeledkezek azokról a dolgokról, ami után más vágyakozik, és nekem megvan. Élelem, lakhely, család, egészség, támogatás. Kergetjük a vágyainkat, és szem elől tévesszük azokat az értékeinket, amelyeket joggal nevezhetünk értékeknek. Amelyek után más sóvárog, hogy csakis egyszer megtapasztalhassa és átélhesse… egy meleg ágy érzetét… a színek pompázását… a jóllakottság érzését… a családi nyugalom pillanatait… a béke és a szabadság megízlelését… az örökös fájdalom elmúlását… egy meleg kéz segítségnyújtását… Dolgok, amelyek itt vannak előttünk. Amelyekkel életünk valamennyi pillanatában szembesülünk, s megszokottnak, normálisnak tekintjük. Eközben bele sem gondolunk, hogy valaki vágyik rá… valaki talán iszonyatosan vágyik rá… talán sokkal jobban, mint mi a saját kis dolgainkra… Fel se fogjuk, hogy mennyire, de mennyire szerencsések vagyunk… Sokaknak egy élet is kevés erre…

Kenyér...

Képzeljünk egy családot, ahol egy különös nap egyel több kenyeret vesznek a kelleténél. Megeszik az egyiket, a megmaradtat pedig elteszik holnapra. Mivel a biztonságra törekednek, és semmi esetre sem akarnak kenyér nélkül maradni, holnap ismét vesznek egy frisset, de előszőr a tegnapit fogyasszák el, mivel az holnap már nem volna jó. Holnap pedig megbontják az előző napit és egyúttal vesznek egy frisset, amit ismét holnap bontanak meg.  Ha egyszer megszakítanák a kört, akkor ehetnének ismét friss kenyeret. Addig viszont nem fognak, mert a két kenyér jellemzően sosasem fog elfogyni teljesen. Ezt ők is tudják, ehhez viszont kockáztatniuk kell: ugyanis elképzelhető, hogy egy különös napon nem lesz elég egy kenyér egy napra, márpedig kenyeret csak reggel lehet venni, mert estére rendszerint elfogy. Bár minden bizonnyal nem lesz így, mégis elképzelhető. És ezt mindenképp elakarják kerülni. Ezért inkább eszik a szárazat. Mintha nem az volna a lényeg, hogy friss és ízletes legyen az a kenyér, hanem hogy mindenképp elfogyasszuk. Hogy a feltétlenes biztonságérzetünk meg ne inogjon: mi lesz, ha… Ha talán egyszer a friss kenyeret bontanák meg, egy jó időre megszakadna az ördögi kör. Persze ehhez előszőr fel kell áldozni a tegnapi kenyeret: pocsékolni kell. Másodszor, minden napra egy kenyérrel kell maradni, ami magában rejti a veszély lehetőségét: hogy egy nap talán nem lesz elég. Ennek a két dolognak az elkerülése azonban egyeseknek fontosabb, mint az, amit ez a kenyér számára nyújtani tud: mintha az valahogy hidegen hagyná. Mert valójában fél a változástól, és a biztos dolgokra törekszik. Már-már kényszerű jelleggel. Mert ő mintha kötelességből, és nem pedig örömből tenné ezt minden nap: kenyeret eszik. Mintha nem így élné meg. Mintha a rutinszerű, kényszerű elfogyasztása fontosabb volna az ízek átélésénél, élvezésénél. A sikerhez néha kockáztatni kell. Hogy változtatni merjünk és megmerjük bontani a friss kenyeret. Hogy megízleljük a valódi ízét, még ha ennek ára is van. Az örökös biztonság egy ponton túl nem von maga után feltétlen boldogságot. Csak egy biztos zsákutcát, amely elválaszt minket a valódi boldogságtól… amelybe ha bekerültünk, nem könnyen szabadulunk.

Filmrészlet....

 

- Filmrészlet -

- Töprengtem azon, amit a múltkor mondtál. A képemről. Egy fél éjszaka ezen töprengtem. S rájöttem valamire. Majd mély álomba merültem és azóta nem gondoltam rád. Tudod, mire jöttem rá? Te még kölyök vagy. Fogalmad sincs arról, miket hordasz össze.
- Kösz.
- Szívesen. Sose hagytad el Bostont.
- Nem.
- Ha a művészetről kérdezlek, felmondod a szakkönyveket. Michelangelo. Sorolod a műveit, politikai terveit, viszonyát a pápával, szexuális beállítottságát. De nem tudod, milyen érzés a sixtusi kápolnában állni. Sose néztél föl arra a gyönyörű boltozatra. Sose láttad. Ha a nőkről kérdezlek, máris sorolod a kedvenc típusaidat. Biztos dugtál is néhányszor. De nem tudod, milyen érzés boldogan ébredni egy nő mellett. Nehéz eset vagy. Ha a háborúról kérdeznélek, talán Shakespeare-t idéznéd. “Még egyszer a résre, újra, barátaim…” De sose harcoltál. Nem halt meg a karodban a legjobb barátod, akin már nem tudtál segíteni. Ha a szerelemről kérdezlek, talán egy szonettel válaszolsz. De sose néztél olyankor egy nőre, amikor gyenge voltál. Nem ismertél olyat, aki egy pillantásával meggyógyít. Mintha Isten direkt hozzád küldött volna egy angyalt, hogy kimentsen a pokolból. Nem ismered, milyen az, ha te vagy az ő angyala. Nem tudod, milyen örökké szeretni valakit. Történjen bármi… például rákos lesz… S két hónapig ülve alszol a betegágya mellett, mert látogatási időben nem tudsz bemenni a kórházba. Nem tudod, milyen elveszíteni valakit. Ezt csak akkor érzed, ha valakit önmagadnál is jobban szeretsz. Te még sose mertél ennyire szeretni. Ha rád nézek, nem egy okos, magabiztos férfit látok. Csak egy önző, nagyképű ijedt kölyköt. De zseni vagy, Will, ezt senki sem tagadja. Bár talán senki sem érti igazán a személyiségedet. Te azt hiszed, tökéletesen értesz engem egyetlen festményem alapján. Árva gyerek vagy, ugye? Hát, én nem tudom, milyen nehéz lehetett az életed, hogyan érzel, ki vagy, hiába olvastam a Twist Olivért! Megmagyarázna az téged? Leszarom az ilyesmit, mert olvasmányélmények alapján nem lehet megismerni senkit. Csak ha elkezdesz beszélni magadról. Arról, hogy ki vagy. Engem azzal foghatsz meg. Abban benne vagyok. Csakhogy te ezt nem akarod. Félsz attól, miket mondanál ki.

Nem változom...

.nem változom meg azért, mert valamit utálsz bennem.. hiszen lehet más meg pont amiatt szeret..

Talán ez lenne a szabadság....

Tudod arra gondoltam, hogy időnként meg kellene vizsgálni a kapcsolatokat. Megtudni, mi az a kapocs, ami összetartja őket. Szembenézni magunkkal, meg a körülöttünk élőkkel. Megtudni, nem esetleg mesterséges a zár, nem esetleg azért zár, mert rozsdás. Egyszerűen berozsdásodott, azért zár olyan szorosan. Vagy nincs is zárva a lakat, csak a megszokás. Vagy a félelem bilincs az egyedülléttől. De ahhoz el kéne menni, ahhoz egyedül kéne maradni. Talán mindenkinek kellene egy otthon, ahova nem hív senkit, csak vár. Ki jön hívás nélkül. Ki az, akinek hiányzik. Ő hova menne, ha nyitva lenne a lakat. Talán akkor mindenki a helyére kerülne. Vagy megtudná, nem tartozik senkihez, nem tatrozik senkinek. Talán az lenne a szabadság..

A ,meg nem értett királylány...

"..egy meg nem értett Királylány vagyok.. sok-sok kimondatlan szó vagyok.. emlék vagyok amit már elfelejtettek.. és csend amit nem hallgatnak meg.. mesekönyv vagyok szász meg száz mesével.. egy örök mosoly.. egy megszelídíthetetlen vadóc.. mindenkinek mást jelentek, és másra emlékszik majd belőlem.. Te mire fogsz??.."