MIt tartogat a JÚNIUS???
Ne féljünk az árnyékunktól!!
Az utóbbi időben egyre többen teszik fel a kérdést az asztrológusoknak,mit gondolnak,meddig tart még ez a feszült időszak?Nehéz válaszolniuk.Nem azért,mert nem tudják a bolygók állásából kikövetkeztetni,hogy még sajnos hosszú,és esetenként nagyon kemény hónapok állnak előttünk.Azonban a tapasztalataim szerint az emberek többsége már nagyon elfáradt az eddigi nehézségektől.Bármennyire is vígasztalnám őket,mégsem tudok mást mondani,mint hogy várhatóan a JÚNIUS lesz az egyik legnehezebb hónap ebben az évben.A Nap az Ikrek jegyében halad,amely zodiákus az emberi tudat kettősségének szimbóluma,ahol az intellektualitás kerül kapcsolatba a mély ,belső ősztőnőkből táplálkozó érzelmekkel.Azonban ezt az ellentétet nagyon nehéz egyensúlyban tartani,az egyetlen eszköz ehhez a szellemiségből táplálkozó erő.Ha értő módon közelítünk a törvényszerűség megértéséhez.
A májusban már kialakult Jupiter Uránusz együttállás továbbra is gondoskodik arról,hogy ne legyenek unalmas perceink,hiszen alaposan meglephet minket valami váratlan,és nem mindig kellemes fordulatokban bővelkedőeseményekkel.Mint ahogy ezen bolygókkal változatlanul feszítő kapcsolatban álló Szaturnusz sem tétlenkedik,azonnal figyelmeztet,ha esetleg átlépnénk azokat a határokat,amelyek a biztonságot adó kereteket jelentik számunkra.
Ráadásul JÚNIUS első heteiben csatlakozik hozzájuk a Mars is,ami tovább fokozhatja indulatainkat,akár értelmetlen lázadásra való hajlamunkat.De hogy teljes legyen a kép,A Neptunusz is belép a körbe,aminek hatására mindeközben roppant szubjektívvé is válhatunk,s mi több,a Plútó sem kímél bennünket ,a Jupiter-Uránusz együttálláshoz kötödő feszítő kapcsolatával könnyedén felszínre hozhatja a tudatalattinkban lappangó félelmeinket.
Ámbár úgy tűnhet,hogy nem lehet tovább fokozni a helyzetet,a Nap mégis képes erre.
A hónap második felében kapcsolatba kerül a fent említett bolygókkal,és kíméletlenül rávilágít azokra a problémáinkra,hárításainkra,értékrendünk hiányosságára,amelyekről eddig nem voltunk hajlandóak tudomást venni.
Talán ezek után már értik,miért is vannak nehéz helyzetben az asztrológusok,mikor tőlük vár valaki néhány bíztató szót.Nem ...tovább »tudnak mást mondani,mint azt,hogyha még nehéz is elhinni ez az egész miattunk,értünk van.Bár nem könnyű szembenézni az árnyékunkkal,azonban ahhoz,hogy teljes életet éljünk,fel kell ismernünk énünk számunkra kevésbé kedvelt részét is.Hiszen a kettősség nem csak az Ikrek sajátossága,az egész világé is.Nincs fény árnyék nélkül,s fejlődésünk nélkülözhetetlen eleme a saját árnyékunk felismerése,és ami ennél is fontosabb,annak elfogadása.Csak így lehetünk képesek úrrá lenni azokon a reakcióinkon,amelyek árnyékunk világából táplálkoznak,és csak ezen az úton tudunk kapcsolatba kerülni szellemiségünk erejével.
Klaudia
2010. jún. 2.
Kommunkáció
Az első dolog, amit ez életben megtanulunk,
és a vicc az, hogy mire felnövünk,
megnő a szókincsünk, és tudnánk beszélni,
mégis egyre nehezebb kitalálni,
hogy mit mondjunk, vagy hogy miként kérjük azt,
amire tényleg szükségünk van.
A nap végén akadnak olyan dolgok,
amikről nem lehet nem beszélni.
Akadnak dolgok, amiket nem akarunk meghallani,
és akadnak olyanok is, amiket azért mondunk ki,
mert nem akarunk többé hallgatni.
Akadnak dolgok, amik többet érnek a szavaknál,
ezek a tetteink.
Akad olyan is, amit azért mondunk,
mert nem mondhatunk mást.
Bizonyos dolgokat magunkban tartunk, és nem túl gyakran,
de néha-néha a dolgok önmagukért beszélnek.

Ez is el fog múlni...
“ ’Ez is el fog múlni.’
Nagyanyám tanított ezekre a szavakra,
hogy felhasználhassam őket életem bármely pillanatában.
Amikor a dolgok elképzelhetetlenül szörnyűek,
rettenetesen riasztóak, vagy amikor minden ragyogó és csodálatos,
feledhetetlen és gyönyörű, mondjuk el magunkban ...tovább »ezeket a szavakat.
Ezzel mintegy perspektívába helyezzük a történéseket és elérhetjük,
hogy a legtöbbet hozzuk ki minden jóból,
és sztoikus közönnyel fogadjunk minden rosszat.”

Elégedettség???
S.C Lewis írta arról, amit úgy hívott hogy " az elégedettség érzése".
Meghatározásában "a teljesség érzése....egy olyan meghittség, amit érdemes fenntartani".
Próbálom elképzelni, milyen lehet.
Egész jól esik itt üldögélni egyedül, de sokkal jobb lenne megosztani val ...tovább »akivel a gondolatokat........
-olyasvalakivel, akinek a hangulata találkozik az enyémmel. Aki élvezi a pillanatot, aki romlatlan
csodálkozással néz mindenre, aki értékeli az egyszerűséget.
Aki sokat nevet, ki szívből beleveti magát az életbe, aki spontán,
gyorsan befogad mindent és úgy érzi az életöröm kötelező.
Ámulattal jövök rá hogy a vágyaim tulajdonképpen elérhetőek.
Sőt mi több, nem kell hozzájuk pénz vagy hatalom, csak egy kis gondolkodásmód-váltás.
Akkor meg miért nem vagyok képes megragadni őket?
"Élni annyit tesz mint változni, és a tökéletesebb életre törekvés sok változást igényel."
De az elégedettség állapota legtöbbször akkor jön el, amikor nem keresem.
Ha le tudnék számolni a megrögzött elvárásokkal, talán képes lennék új lehetőségeket meglátni???
Vagy talán kezdek rájönni arra, mit akarok?
Először is nem akarok kapkodni....aminek jönnie kell..úgyis megtörténik..
"Arra menj ahol nem vagy útban, írja Lao-ce."

Sorok...
Mindenkinek egyéni joga utálni valamit. Mindenért és ellen lehet felhozni érveket, de ez valószínűleg nem fogja megváltoztatni az illető véleményét a dologról.
Az embernek a társa: hiányzik. Nemcsak akkor, ha a halállal elvesztette, de akkor is, ha még sohasem találkozott vele. Soha, egész életében!... A társtalan ember hozzászokott ugyan, hogy egyedül van, hogy lelkileg idegenek között él, megszokja a magányt, mint eszkimó a sarki hideget - de a lélek mégis tudja, hogy hiányzik belőle egy darab: hiányzik a másik fele. És ez nem csak akkor fáj, ha elveszítjük, hanem akkor is, ha nem találjuk meg!
„A sisak olyan érzéseket takar el, amiket nem lehet megérteni!"

Ez+az
A séta és a beszélgetés egyaránt nagy élvezetet jelent,
de hiba összekötni a kettőt egymással.
Saját zajunk túlharsogja a külső világ neszeit és csöndjét...
Csak olyan baráttal szabad sétára indulni (...),
aki pontosan osztozik veled a tájék minden hangulatában,
annyira, hogy egyetlen pillantás, egy megállás, ...tovább »
vagy legfeljebb egy csöndes érintés elég ahhoz,
hogy egymás tudtára adjuk: ugyanabban gyönyörködünk.
Egyetlen érintés felér tízezer szóval.
Az igazi barátsághoz az szükséges,
hogy az egyik fél olyan támogatást nyújtson,
amire a másiknak abban a pillanatban szüksége van.
A legjobb dolog az, amiről te úgy gondolod, hogy meg kellene
tenned. A leghelyesebb pedig az, amiről az adott helyzetben
tudni lehet, hogy azt kell tenni.
Nagy igazság ami az egyiknek nem kell az a másiknak kincs!

Nem tudhatod....
Nem tudhatod előre, hogy melyik lesz életed legfontosabb napja. Amiről azt hiszed, hogy fontos lesz, az úgysem olyan lesz, mint ahogyan azt elképzelted. Ez egy az átlagos napok közül.
A legfontosabb nap is normálisan kezdődik. Azokat a napokat a végük teszi a legfontosabbá.
(...) A napot, amikor elkötelezed magad valami vagy valaki iránt. A napot, amikor összetört a szíved. A napot, amikor megismerted a nagy Őt. A napot, amikor rájöttél, hogy nincs elég idő, mert örökké akarsz élni. Ezek a legfontosabb napok, a tökéletes napok.

gondolatok..idézetek
És nem gondoltam semmire csak élveztem a pillanatot...
de szép is volt...
hiányzik...
ez is.
és még nagyon sok dolog....
egy csomó olyan dolog ami normális lenne egy ember életében
miért nincs delete gomb vagy egy előre nyíl ami megmutatja merre tovább???
"… a változások csak akkor következnek be, amikor valami olyat teszünk, ami abszolút nem illik bele az általunk megszokott világba.”
Az ember értékét nem az esze, a műveltsége, nem a hatalma vagy a tehetsége,
hanem a lényéből áradó melegség minősíti.
Vagyis a szeretetnek behunyt szemmel is érezhető jelenléte.
Müller Péter

1 levél...Rólam...idegentől..
Hát ez DÖBBENET!!!
Kaptam egy levelet egy oldalon-egy idegen pasitól,akit nem ismerek.akivel sosem találkoztam.-a képét se láttam-szót sem váltottam-és azt gondolnám,ő sem engem...de kicsit meglepődtem.5képet látott rólam és ezt írta:
A képed alapján a megérzésem okán, az alsó ajkad teltebb, mint a felső, ezt egy olyan hormon okozza, ami az agyban az érzékszervi ingerek feldolgozását is szabályozza, ezért az ilyen embereket úgy hívják, hogy élménykeresők.
Szerintem Te abszolút ilyen lány vagy. Olyan, aki imádja a dolgok tapintását, az illatokat, a táncot, a zenét, és mindent átkozottul szenvedélyesen él meg.
Számodra igazán csak a végletek léteznek, és ezt a környezeted jellemzően nehezen bírja feldolgozni megérteni. emiatt a természeted miatt nem igazán tud senki könnyen elfogadni, legtöbbször csak irigykednek meg értetlenkednek.
Az ilyen lányokkal megesett tapasztalataim alapján szerintem Te abszolút a jelenben élsz, impulzusvásárló vagy ezért van egy csomó kacatod , gyakran elkalandozik a figyelmed egy beszélgetés közben és úgy váltogatod a témákat, hogy az felidegesíti a férfiakat, mert nem tudnak követni..., ez Téged pedig ez nagyon szórakoztat!
Olyan lány lehetsz, aki kiéli a vágyait, ezért a többi nő mindig is irigyelt Téged, pedig csak huszadannyit mondtál el nekik, mint amit elmondhattál volna, de még így is kiverted náluk a biztosítékot alaposan.....
(Hát az ajkammal kapcsolatban tévedett..kicsit...kis szilikon rásegített..:) )na de a többi......:)

Csúf igazság..:)
Láttátok a Csúf igazság című filmet??????
Ha nem,nézzétek meg....
............ez a pár szó jut eszembe...a filmre emlékezve...
A csúf igazság...
A férfiak megbízhatatlanok. Hajlamosak vagyunk azt hinni, hogy ismerjük a férfiakat és tudjuk, mit fognak lépni. Ám amikor eljön a pillanat, hogy a sarkukra álljanak és meglépjék – nem is tudom – amit kell, betojnak. A nagy, erős, bátor férfiak, a lányregények és a romantikus filmek hősei, akikre vágyunk, nem léteznek. Csak átverés. A férfiak nem erősek, és nem is bátrak. A pasik beszariak. Tegyük fel, hogy átélnek a szálloda liftjében egy romantikus és szenvedélyes pillanatot.
Ám ezt képtelenek feldolgozni. És hogy miért?
Mert gyengék.
Tisztelet a kivételnek!!!Mert vannak!!!:) Kihalóban....:)